Friss topikok

Irány az EVA!

Az Egyszerűsített Vállalkozói Adó hatálya alá tartozó vállalkozás indításának, vásárlásának feltételeit ismertetjük. Foglalkozunk az EVAs cégek vásárlásával eladásával is. Követjük a témában megjelenő friss információkat.

EVA nélkül nem állna meg a 2013-as költségvetés?

2012.06.20. 11:28 Walgoo

Matolcsyék a 2013-as költségvetésben 188,5 Mrd Ft-os EVA bevétellel számol, ami 5,8%-al magasabb mint a 2012-re tervezett bevétel. 

Így bizton állítható, hogy mégis marad az EVA 2013-ban is.

 

Szólj hozzá!

Címkék: eva evakalkulátor evasok eva 2013 marad az eva

EVA helyett reáltevékenység alapú adózás

2012.04.26. 11:38 Walgoo

Átláthatóbb, a jelenleginél egyszerűbb adózási keretrendszert ígér a kisvállalkozások számára a kabinet, méghozzá olyat, amely nemcsak „egyes elkülönült csoportok” számára nyújt kedvező megoldást. Ezen túl a készülő adófajta tekintettel lesz az egyre bővülő cégekre, vagyis figyelembe veszi majd a cégek beruházásait és az alkalmazotti létszám növekedését is. 

A kormány mindezekért pénzforgalmi szemléletű, reáltevékenység alapú adózás bevezetését ígéri a kis cégek számára, amelyben az adóalap meghatározásához elég lesz a bevételek és a kiadások nyilvántartása. Ígérik továbbá, hogy az így adózó cég a vállalkozás fejlesztése érdekében visszaforgatott jövedelme csökkenti majd az adóalapot, és nem kell majd mesterségesen elkülöníteni a vállalakozásból származó tőke- és a munkajövedelmet. Ezen túl megszűnik a nyereség és az osztalék elkülönült adóztatása.
 
„A pénzforgalmi nyereségadózást a 2006/112/EK irányelv adta keretek között és meghatározott adóalanyi körben szükségesnek látjuk kiegészíteni pénzforgalmi áfa elszámolással, amely lehetővé teszi a termék értékesítője vagy a szolgáltatás nyújtója számára, hogy az áfát akkor fizesse meg az adóhatóságnak, amikor a termék vagy szolgáltatás ellenértékét megkapja” - olvasható a konvergenciaprogramban

Szólj hozzá!

Fizethetnek a volt evások

2012.01.17. 08:05 Walgoo

Lesz még munkája annak a cégnek, amelyik tavaly decemberben úgy döntött, nem szeretne tovább az eva hatálya alá tartozni − az idén már 37 százalék az adó a tavalyi 30 százalék helyett, amit csak kis részben kompenzál az áfa két százalékpontos emelése.

Az evaalanyiság megszűnte után hatvan napon belül köteles a korábbi evás társaság egy nyilatkozatot benyújtani, s a 2011-es bevételének arányában társaságiadó-előleget is fizetnie kell. Az adóelőleg az éves bevétel egy százaléka, ezt negyedévente kell megfizetni egészen a következő év második feléig − vagyis először márciusban, utoljára 2013 júliusában. Ez a számítás természetesen arra vonatkozik, ha az evás egész évben működött s jogalanyisága az év végével szűnt meg. Elvileg egy cég korábban is kikerülhetett az evakörből, ha például közösségi adószámot váltott ki vagy bevétele meghaladta a jogosultsági határt.

Ha például egy betéti társaság tavaly 22,5 millió forint bevételt ért el, annak egy százaléka lesz a havonta fizetendő előleg, ez 225 ezer forint, a teljes fizetendő adóelőleg hat negyedéven át 1,35 millió forint − áll példaként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében.

Forrás: Tőzsdeforum.hu

Szólj hozzá!

Címkék: volt adóelőleg társasági fizetése evasok

Kijelentkezzünk-e EVA alól vagy sem?

2011.12.09. 09:00 Walgoo

 Jelentős változást hozott az egyszerűsített vállalkozói adó hatálya alá bejelentkezett vállalkozásoknak az idei adótörvények módosítása. 2012-től változik az eva kulcs és a választhatósági küszöbérték is. Fontos kérdés számukra, hogy eva vagy nem eva. Annál inkább, mert a be- illetve kijelentkezési határidő 2011. december 20-a .

eva szerinti adózást többek között a törvényi feltételeknek megfelelő egyéni vállalkozók, egyéni cégek, korlátolt felelősségű társaságok, ügyvédi irodák és betéti társaságok választhatják. A bejelentkezés feltétele annyiban módosult, hogy a bevételi értékhatár 25 millióról 30 millió forintra emelkedik. Akkor lehet bejelentkezni az eva törvény hatálya alá, ha legfeljebb ennyi volt az árbevétel a 2010. évben, s ha ezt az idei adóévben sem lépi túl az adózó, valamint várhatóan 2012-ben sem.

További változás, hogy az eva kulcsa 30 százalékról 37 százalékra nő jövőre. Emiatt érdemes felülvizsgálni a jelenlegi evásoknak, jó nekik maradni vagy sem. Számítások szerint 17 százalékos költségarány alatt még jó döntés lehet evázni. A vállalkozók zsebében a 2011 évi 87,5 százalék helyett csak 80,01 százalék marad a nettó bevételből. Ebből kell kifizetni az egészségügyi járulékot, legalább a megemelt minimálbér másfélszerese után, az iparűzési adó felét és a felmerülő költségeket.

Akik mindezek ismeretében, korábban bejelentkezett az evakörbe, de meggondolja magát, az szintén december 20-ig írásban visszavonhatja a jelentkezését. Kötelező azonban kijelentkezni, ha az adózó már nem felel meg az eva választására jogosító feltételeknek, például adótartozása van, vagy bevétele meghaladta a küszöbértéket.
Azoknak, akik 2011-ben az eva szerint teljesítették adókötelezettségüket, és 2012 ben is fenn akarják tartani ezt az adózási módot, nem kell újabb bejelentkezést tenniük.

Az evakörbe bejelentkezni, illetve az alól kijelentkezni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal illetékes adóigazgatóságán lehet a 11T103, illetve a 11T203 számú adatbejelentő lap benyújtásával. Az adatalapok 2011. november 30-ától letölthetőek a NAV honlapjáról.Az adóhatóság az evakörbe történő bejelentkezés elfogadásáról vagy elutasításáról, illetve a kijelentkezésről értesíti az adózókat.

forrás: http://adooktatas.hu/

Szólj hozzá!

Címkék: az eva 2012 megéri kiejelentekezés

Megéri az EVA 2012-ben? Kijelentkezünk vagy sem?

2011.11.27. 19:46 Walgoo

December 20-ig minden evásnak el kell döntenie, hogy marad-e az eva hatálya alatt.

Azok akik bevételi nyilvántartást vezetnek, jól gondolják meg a kilépést, mert a visszatéréskor nyitó mérleget kell készíteniük, amit AUDITÁLTATNIJUK KELL!

Számolja ki mindenki magának!

EVA Broker EVA kalkulátora 2011 (még kihasználható idén az adóelőny)

EVA Broker EVA kalkulátora 2012 

Adozona EVA kalkulátora 2012 

Az Adózóna kalkulátorának mindössze két adatot kell megadnia. Egyrészt a bruttó árbevételt, másrészt az evás becsült számlás költségét.

Szólj hozzá!

Címkék: az kalkulátor eva megéri alól adóelőny adozona kiejelentkezés

37% lesz 2012-ben az EVA kulcsa

2011.11.17. 11:25 Walgoo

A kormány és a Fidesz-frakció is 37%-ra szeretné emelni az EVA 2012. évi kulcsának mértékét, amiről jövő hét hétfőn dönt a parlament.
Öröm az ürömben, hogy 25 M Ft-ról 30 M Ft-ra nő az éves bruttó árbevételi keret.

Sokat számoltunk az elmúlt hetekben, hát most összegezzük:
2011. évben (még másfél hónapig) az EVA adóelőnye egy költséggel nem rendelkező vállalkozás esetén 25 M Ft bruttó árbevétel mellett 2,882,400 Ft (EVA kalkulátor 2011).

Jövőre 37%-os klucs mellet 30 M Ft bruttó árbevétellel számolva 1,548,898 Ft az adóelőny. Forrás: EVA kalkulátor 2012

Ja, és egy nagyon fontos dolgot ne felejtsünk el, amikor összehasonlítjuk az EVA-t és a Társasági adót:
A könyvelési díjakat!! Egy EVA-s cég éves könyvelési díja 50-100e Ft/év áron elérhető, pont az egyszerűsége miatt, amit mindig hangoztatunk.

Ezzel szemben egy TAO-s cég könyvelése 15-25e Ft/hó, ami éves szinten pont háromszorosa az EVA-s könyvelési díjnak, így az összehasonlításnál ezt az ÉVI 200e Ft-ot se felejtsük el az EVA javára írni.

Persze van még jó néhány, nehezen számszerűsíthető tétel ilyen pl.: a bankszámla költsége, ami akár lehet INGYENES is havi 5 utalásig (utazás a könyvelőhöz – idő és üzemanyag, esetleg postaköltség, telefonálgatás a könyvelőhöz, elvesztett bankkivonat újra kikérése stb.), amely felett hajlamosak vagyunk átsiklani, hiszen ezek a „szükséges rossz” dolgok már teljesen beépültek életünkbe, észre sem vesszük őket.

 

Szólj hozzá!

Címkék: kalkulátor eva 2012 broker előnye evas cégvásárlás

Hétfőn végre eldől az EVA sorsa - 35-37% EVA kulcs?

2011.11.16. 12:24 Walgoo

Hétfőn dönt az országgyűlés az EVA 2012. évi kulcsáról.
A kormány javasolná a 40-et, a frakció inkább 35−37 százalékra voksolna, az éves bruttó 30 millió forintos árbevételi limit viszont biztosnak látszik.
Bővebben a Tőzsdefórum.hu gazdasági portálon olvashat.

Számolja ki, hogy mennyivel jobb az EVA 2011-ben (EVA kalkulátor 2011) és kalkulálja ki 2012-ben 35%-os kulccsal (EVA kalkulátor 2012) a továbbra is fennálló adóelőnyt.

Kiváncsian várjuk, hogy jövőre mekkora árbevétel fog befolyni az EVA jogcíme alatt az emelt adókulccsal!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: adó eva millió forint 2012 30 vállalkozói egyszerűsített jövőre 40% 35%

Selmeczi Gabriella szerint hétfőn pont kerülhet az EVA kérdés végére

2011.11.11. 16:28 Walgoo

Selmeczi Gabriella nyilatkozat ma az EVA-val kapcsolatban: még kemény viták zajlanak. "Hétfőn mindenféleképpen pontot teszünk arra a kérdésre, hogy lesz-e eva vagy sem, és ha lesz, milyen formában. Az alapelv minden esetben az, hogy a munkát terhelő adók csökkenjenek, és hogy egyszerűbb, átláthatóbb legyen az adórendszer" - zárta szavait a Fidesz szóvivője.

EVA Kalkulátor 2012-vel kiszámolhatja, hogy ha marad az EVA jövőre 35%-os EVA kulccsal, mennyi adóelőnyt jelent a társasági adóhoz képest.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: eva adórendszer eltörlése

EVA kalkulátor 2012

2011.11.09. 17:36 Walgoo

 Tételezzük fel, hogy HOLNAP racionálisan dönt az országgyűlés és nem hagyja cserben a 119.000 EVA hatálya alá tartozó vállalkozót, akik nem mellesleg a költségvetés legbiztosabb bevételi forrását adják már 8. éve. 

Amennyiben jövőre mégis marad az EVA - 27%-os ÁFA mellett-, melynek kulcsát 35%-ra emelik az EVA 2012 kalkulátor szerint 25 M Ft-os bruttó árbevétel mellett 1,86 M Ft adóelőnyt érhet el egy vállalkozó, amennyiben nem vagy csak alig tud elszámolni költséget és egy tulajdonosa van.

Szólj hozzá!

Címkék: adózás kalkulátor eva vállalkozás 2012 jövője

Új adót vezethetnek be az EVA-soknak

2011.11.05. 10:50 Walgoo

Lázár és Matolcsy csatázik, a szakma szerint bevétel csökkenést eredményezhet az EVA megszüntetése a gazdasági kormányzat bevétel növekedésről beszél.

Hétfőn zárt ajtók mögött dönt a FIDSZ frakciója, hogy támogatják vagy elutasítják az EVA jövő év eleji megszüntetését.

Az biztos, hogy alternatívát kell kínálni a 100.000 EVA-snak.

További részleteket a Tőzsdefórum-on olvashatnak.

Szólj hozzá! · 2 trackback

Lázár harcba száll az EVA mellett Matolcsyval

2011.11.04. 02:39 Walgoo

A Fidesz képviselők az EVA megtartás, míg a kormány a gazdasági kabinetje az EVA megszüntetése mellett áll.

Most szerencséjük lehet az EVA-soknak, mert nem a kormány, hanem a képviselők hozzák a törvényeket és 100.000 EVA-s vállalkozásnak szerencséje lehet és jövőre még maradhat az EVA, így várhatóan 35%-os kulccsal.

További részleteket az HVG cikkében olvashatnak itt 

Szólj hozzá!

EVA kalkulátor 2012

2011.11.02. 18:14 Walgoo

EVA kalkulátor 2012

Kiszámolhatja 35%-os EVA kluccsal a jövő évi várható EVA kondiciókat.

Szólj hozzá!

Címkék: eva cégbérlés eva 2012 eva broker evakalkulátor

2013-ig marad az EVA igaz 35%-os kulccsal

2011.10.28. 14:45 Walgoo

Az index-en megjelent egy profi cikk ami összefoglalja az EVA múltják és - esetleges - jövőjét.
cikk linkje 

Reménykedjünk benne, hogy sok politikusnak - akiknek EVAs cégei vannak - nem érdeke, hogy már 2013-től megszünjön az EVA, így joggal bízatunk egy lépcsőzetes "kivezetésben" és valóban 2014-ig élvezhetjük az EVA egyszerűségét és megcsappant előnyeit.

27%-os áfa kulcs mellett fizetett 35% EVA és 1%-os HIPA adóterhe a nettó számlaértékre vetítve 18,8%, ami még mindig jobb mint 10% TAO-t és 16%-os forrásadót és 14%-os EHO-t fizetni.

Lássuk egy példán keresztül:
25.000.000 Ft bruttó árbevételből mennyi marad meg egy 2 fős vállalkozásnál, ahol költségeket (nem vagy csak minimális mértékben tudnak elszámolni).

Bruttó árbevétel 25.000.000,- Ft
Fizetnedő Áfa (27%-os kluccsal) -5.314.961,- Ft
Fizetendő Társasági adó (10%) -1.968.504,- Ft
Adózás előtti eredmény: 17.716.535,- Ft
Osztalék után fiztendő forrásadó (16%) -2.834.646,- Ft
Eho 2 tulajdonos esetén (max. 450 e Ft/fő/év) -900.000,- Ft
Adózás utáni eredmény: 13.981.890,- Ft

- ez a bruttó árbevétel 56%-a

Nézzük ezt EVA-val 35%-os kluccsal és 2%-os helyi iparűzési adóval, aminek 50%-át kell megfizetnie egy EVAs vállalkozásnak.

Bruttó árbevétel 25.000.000,- Ft
EVA (35%) -8.750.000,- Ft
HIPA (2% 50%-val számolva) -250.000,- Ft
Adózás utáni eredmény: 16.000.000,- Ft

 

EVA adóelőnye: 2.018.110,- Ft

AZ EVA VITATHATATLAN ELŐNYE AZ ADÓELŐNYÖN TÚL AZ EGYSZERŰSÉGE, MIVEL CSAK EVA-S BETÉTI TÁRSASÁG VÁLASZTHATJA A BEVÉTELI NYILVÁNTARTÁST, amely mentesíti a mérleg készítés kötelezettsége alól.

 

Szólj hozzá! · 2 trackback

Nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal! - az EVA sorsa ismét kérdéses

2011.10.27. 09:43 Walgoo

Tegnap megdöbbenéssel olvastuk, hogy Koszorús László képviselő úr kezdeményezte az adótörvények módosítása kapcsán az EVA eltörlését. Varga Mihály már egyszer fenyegetőzött ezzel az ősszel, de párttársai cáfolták a hírt.

Ezzel szemben Seszták Miklós képviselő úr ezzel ellentés javaslatot tett, miszerint az EVA mértékét a jelenlegi 30 százalékról emeljék fel 35 százalékra.

Az idei év első kilenc hónapjában 86,5 milliárd forint EVA folyt be a költségvetésbe.
A Nemzetgazdasági Minisztérium már számított arra, hogy az EVA bevételek elmaradnak a 2011-es költségvetésben rögzített 196,1 milliárd forinttól.

Feltesszük a kérdést, hogy mit fog csinálni a több mint 100.000 EVA hatálya alá tartozó vállalkozó, vajon be fog-e folyni 2012-ben ezen vállalkozásoktól a közel 190 Mrd Ft a költségvetésbe?

A válasz NEM!

További gondot jelent az EVA megszüntetése kapcsán, hogy azon betéti társaságok, akik EVA-sként a bevételi nyilvántartást választották, a visszatéréskor (azaz az EVA megszűnését követően) auditáltatniuk kell nyitó mérlegüket egy könyvvizsgálóval!

Szólj hozzá!

2012-ben is marad az EVA

2011.09.28. 09:27 Walgoo

Minden évben az ősz kezdentén visszatérő félelelm az EVA eltörlése!
Így volt ez az elmúlt 8 évben is!

Az EVA a 2003-as indulása óta egyre meghatározóbb bevételi forrássá vált.
2011-ben 196 milliárd Ft-ot, 2012-ben 208,5 milliárd forintot, 2013-ban 224,4 milliárd forintot és végül 2014-ben 242,8 milliárd forintot várnak el az EVA-tól.

Az ÁFA 2012 január 1-i emelése kedvezően érinti az EVA-sokat, mivel 100 Ft nettó (azaz 127 Ft bruttó) összegből az EVA - és HIPA (helyi iparűzési adó) 50%-ának - megfizetése után 87,63 Ft marad adózott jövedelemként.
Azaz a nettó számlaértékre vetítve 12,4%-os adóteher megfizetése mellett juthatnak adózott pénzhez az EVA-s vállalkozók. Azonban fontos, hogy az EVA-sok nem számolhatnak el költséget.


Legfrissebb hír - Szijjártó Péter (2011. szeptember 27-én) nyilatkozata: /folytatjuk/

"Arra, hogy az eva és az ekho esetleges megszüntetése felvetődött-e, azt válaszolta, ilyen döntésről nem tud. "

Pénteken lélegezhetünk fel ismét - egy évre -, amikor is a kormány a parlement elé terjeszti a 2012. évi költségvetés tervezetét, amiben az EVA - remélhetőleg - változatlan 30%-os adómértékkel fog szerepelni.

Így nem késő még EVAs céget vásárolni!
 

Szólj hozzá!

871,8 Mrd Ft-ot fizetnek be az EVAsok 2015-ig

2011.04.11. 16:10 Walgoo

Ismét EVA előleget kell fizetnünk EVA-soknak 2011. év I. negyedévének bevételei után.

Azon szerencsések, akik bevételi nyilvántartást választottak (ez csak Bt-k számára lehetséges) csak akkor kötelesek adóelőleget megfizetni holnap, amennyiben befolyt a kiállított számláik árbevétele, vagy ha a kiállítás dátuma 30 nappal előbb történt.

Kettős könyvvitelt vezetők a március 30-ig kiállított számlák bruttó értéke után kötelesek befizetni a 30%-os EVA előleget.

2010. évben is hozták a formájuat az EVA-sok:
181,9 Mrd Ft folyt be az EVA-ból a központi költségvetésbe, ez 7,8%-al több mint 2009. év bevételéhez képest. A többlet egyik oka, hogy 2010. januártól az EVA kulcs 25%-ról 30%-ra emelkedett.

2011. évre ismét 7,8%-al több bevételt és egyben árbevételt várnak az EVA-soktól, így 196,1 Mrd Ft árbevétellel számolnak.
2012-ben 208,5 Mrd Ft (6,3%-al többet), 2013-ban 224,4 Mrd Ft, 2014-ben 242,8 Mrd Ft EVA adónem bevétellel számol a költségvetés.

Az EVA biztos jövőjét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2014. december 31-ig a központi költségvetés összesen 871,8 Mrd Ft EVA adóbefizetéssel számol.

 

Szólj hozzá!

Címkék: költségvetés eva adóbevétel adófizetés

Biztos az EVA jövője! - 2013-as költségvetésben is terveznek vele

2011.02.06. 19:39 Walgoo

Az EVA egyszerűsége (különsen a bevételi nyilvántartást vezető Bt-k esetén) és kiszámíthatósága (fix a burttó árbevétel után fizetendő 30%-os EVA adó) még mindig nagy érték. 

2011. január első napjaiban 39.117 egyéni vállalkozó és 56.929 társas vállalkozó adózott az eva szerint: ez az egyéni vállalkozások esetében 915 darabos csökkenés tavalyhoz képest, míg 2010-hez viszonyítva 340-nel több az ilyen cég.

2010. évben az eva körbe tartozó vállalkozások 181,9 milliárd forint evát fizettek be a költségvetésbe, ami gyakorlatilag megegyezik az előirányzattal (182,6 milliárd forint), és 7,2 százalékkal meghaladta a 2009. évi befizetést.

Biztosnak az EVA jövője, mivel az elfogadott költségvetési törvény a további évekre is rögzíti az eva-bevétel irányszámait, így 2012-re 208,5 milliárd forintot (6,3 százalékos többlet), 2013-ra 224,4 milliárdot, 2014-re 242,8 milliárd forintot tervezett be a kormány.

 

 

Szólj hozzá!

Töretlen népszerűségnek örvend az EVA!

2011.01.10. 13:21 Walgoo

Az egyszerűség és a kiszámíthatóság még mindig nagy érték, ezt bizonyítja, hogy a társasági adó csökkentése (19%-ról 10%-ra), valamint a osztalékadó 25%-ról 16%-ra történő mérséklése alig csökkentette az EVA-sok táborát.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összegzése szerint 2011. január 1-én:
39.117 egyéni vállalkozó és
56.929 társas vállalkozó tartozótt az EVA adó hatálya alá.

Jelentéktelen mértékben csökkent csupán az EVAsok száma:
- az egyéni vállalkozások esetében 915 darabos csökkenés tapasztalható tavalyhoz képest;
- társas vállalkozások estén csupán 340 céggel csökkent a népes tárbor.

Szólj hozzá!

Rekord alacsony a társasági adóbevétel

2011.01.03. 09:16 Walgoo

609 Mrd Ft-os tervezett társasági adóbevétel helyett csupán 332,4 Mrd Ft folyt be év végéig a tányaszámlára. Tavaly Október végén már látszott, hogy lényegesen kevesebb fog befolyni idén ebből az adónemből, mint az előző évben, mivel 83 Mrd Ft-tal kevesebb befiztés történt.

Decemberben 162,4 Mrd Ft-ot fizettek be a vállalkozások, amely tartalmazta a 90%-os adóalapfeltöltési kötelezettségek megfizetését is.

Az elmúlt 10 évben legalacsonyabb társasági adóbevételnek több okai is van. Egyrészt a gazdasági válságra, valamint az adókulcsok módosítására is visszavezethető a csökkenés, hiszen a nyár óta 500 millió forintos nyereségig az adókulcs 10%-ra mérsékődött, továbbá 100 millió forintos árbevételig nincs adófeltöltési kötelezettsége a cégeknek.

Szólj hozzá!

Címkék: adó alacsony társasági adóbevétel rekort

EHO fizetés rémhírnek bizonyult!

2010.12.15. 20:11 Walgoo

A tőzsde forgalma a béka feneke alatt van, semmi érdekességes hírről nem tudott beszámolni a héten a hazai gazdasági sajtó, hát kellett egy rémhír, amiért megveszik az újságot illetve elolvassák a gazdasági portálok oldalait!

Ez a hír lett az EHO-t fizetnek az EVA-sok is!

100.000 vállalkozó tartozik az EVA hatálya alá és csupán 40 Mrd Ft-tal kevesebb adót fizettek idén az első 10 hónapban a közel 1 millió - cégnyilvántartás szerint - rendben működő társas vállalkozás.

Az EVA idén októberig 11,7 Mrd Ft-tal több adót fizetett, mint tavaly, szemben a Társasági adót hatálya alá tartozó cégekkel, amik 83 Mrd Ft-tal kevesebbet adót fizettek be a költségvetésbe.
Szerintem senki sem gondolja komolyan, hogy az adórendszer egyik biztos pillérét az EVA-t akarná a gazdasági kormány leckéztetni.

Feleslegesen riogatják az EVA-sokat.

Zara László eszmefuttatását elfogadom (ami bizonyos nem konform szövegű törvénymódosításokból összeszedhető), de ez bevételi nyilvántartást vezető EVA-s Bt-re 100%, hogy nem vonatkozik. Amit Zara úr próbál levezetni, az a kettős könyvvitelt vezető EVAs cégek akár igaz is lehetne, de nem igaz a bevételi nyilvántartást vezetőkre és az EVAs egyéni vállalkozókra sem. 

Az EVA törvény, mind az Eho törvény kiveszi más adók alól a kettős könyvvitelt vezető EVAsokat IS, így nekik sem kell (eddig sem kellett) szja-t fizetnie az osztalékuk után (EVA tv. 18§) és az Eho tv. meg kifejezetten tartalmazza (Eho tv. 3.§ (5) bek.), hogy nem kell a százalékos ehot megfizetnie azon jövedelme után, ami után nem kell adót fizetni.

A fentieket Zara úr is megerősítette, ma 15:10-kor: "Az NGM-el folytatott egyeztetés alapján erre vonatkozólag szakmai tájékoztató kerül közzétételre még december 20-ika előtt." link 

Majd 18:20-kora a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye is link

Hát ez egy rövid rémhír volt! :) 

Szólj hozzá!

Legyél Te is EVA-s!

2010.11.30. 12:20 Walgoo

EVA bejelentkezés december 1-je és december 20-a között lehetséges!

 

Idén is december 1-20. között lehet bejelentkezni 2011-re vonatkozóan az egyszerűsített vállalkozói adó hatálya alá.

Javaslataink Bt. tulajdonosok részére:
1. BEVÉTELI nyilvántartást válasszák (még akkor is ha a könyvelőjük le akarja beszélni erről)
Miért is?
- nem kell mérleget készíteni év végén, ezért a könyvelési költség csökkenthető, csupán egy EVA és egy IPA bevallást kell benyújtani évente 1x!!!
- az évközi osztalék kifizetéséhez nem kell időközi mérleget készíteni, csupán elutalni az EVA előleget és már utalható is a tulajdonosok bankszámlájára az osztalékelőleg

Miért érdemes bejelentkezni EVA alá azoknak IS akik nem használják cégüket?
Mert a cég így forgalomképessé válik, mivel frissen alapított cég nem lehet EVA-s.

EVA-sként lehet értékesíteni a céget, nem kell bajlódni a megszűntetéssel (végelszámolás), amely jelentős akár 100.000 Ft-ot meghaladó költséggel és 6-8 hónapos átfutási idővel jár együtt.

Nem kell a bejelentkezést annak megújítani, aki a 2010. évben is az EVA hatálya alá tartozott és a 2011. évre ezt az adózási módot kívánja fenntartani, amelyre természetesen csak akkor van mód, ha megfelelt az EVA tv-ben meghatározottaknak.

 

 

 

Szólj hozzá!

Az EVA eddig 129 milliárd adóbevételt hozott

2010.11.27. 20:48 Walgoo

A gazdasági válság nem érintette az EVA-sokat? A számok legalább is ezt mutatják.

A társasági adóbevétel 2010 első tíz hónapjában csaknem 83 milliárd forinttal maradt el az előző év azonos időszakának összegétől, melynek egyenlege 149,3 milliárd forint volt október végéig.

Az EVA hatálya alatt adózó közel százezer vállalkozó ellenben 11,7 milliárd forinttal hozott többet idén október végéig, mint az előző és azonos időszakában, ezzel 128,9 milliárd forint adóbevétellel gyarapította a magyar költségvetést.

Idén 9,5%-kal több EVA adóbevétellel számolnak. Ez a 182,6 milliárd forint, és teljesülni is fog.

Az EVA-sok tavaly az adóelőleg-feltöltés hónapjában, decemberben 50,2 milliárd forintot fizettek be. Az eddigi számok láttán joggal várható, hogy az EVA-s vállalkozók decemberben is 10%-kal több adóbevételt fognak befizetni. Összeségében 183-184 milliárd forint EVA adóbevétel folyhat be 2010-ben.

/Mivel jövőre is fixen marad az EVA érdemes céget vásárolni!/

Szólj hozzá!

Címkék: adó költségvetés eva vállalkozói társasági egyszerűsített broker

Változatlan marad az EVA 2011-ben is

2010.10.18. 20:38 Walgoo

Az egyszerűsített vállalkozói adóról (EVA) szóló törvény módosítására a kormány által beterjesztett javaslat nem tartalmaz komolyabb változtatásokat 2011. január 1-től, a változtatásokat maga a beterjesztő is csak jogtechnikainak nevezi.

Továbbra is marad a bruttó 25 M Ft-os árbevételi plafon és a bruttó árbevétel után fizetendő 30%-os EVA adó, amihez a székhely szerinti iparűzési adó (ami Budapesten 2%) 50%-át kell megfizetni.

Egy budapesti székhellyel rendelkező cégnek így összesen 30% /EVA/ + 1% /IPA/ adót kell fizetni, így megmarad a nettó 86,25%-ka.

Összegezve: az EVA segítségével továbbra is csak a nettó számlaérték 13,75%-át kell megfizetnünk.

Forrás

2 komment

2015-ig biztos marad az EVA

2010.09.01. 16:30 Walgoo

Hosszú lesz az átállás az egykulcsos adóra

 

2015-re várható csak, hogy kialakul itthon a szigorú értelemben vett egykulcsos adórendszer - írjta a Világgazdaság

Az adókedvezmények kivezetése és megszüntetése a legnehezebb feladat.

 

Kérdéses az is, hogy mit neveznek majd egykulcsos adórendszernek, hiszen vélhetően a tervezett családi támogatások miatt a személyi jövedelemadó többkulcsos lesz. A jelenleg tervezett 16%-os, egykulcsos rendszer új adókedvezmények bevezetését is feltételezi, ezek nélkül éppen az átlag alatti keresettel rendelkezők járnának a legrosszabbul.

Az adójóváírások kivezetése viszont legalább 448 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek.

Összegezve, amíg nincs egykulcsos adórendszer, addig az EVA a maga 180 Mrd forintos adóbefizetésével biztonságban van.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: adó eva családi adórendszer egykulcsó

Az informatikában az EVA 40%-kal előnyösebb, mint a 10%-os Társasági adó!

2010.08.26. 15:04 Walgoo

 

Számoljunk csak egy kicsit!

Van egy informatikus (IT-s) szakember, aki már megvásárolta a számítógépét és a közeljövőben nem akarja lecserélni, azaz jelentős költsége nem lesz vállalkozásával kapcsolatban. Szeretné megtudni, hogy az EVA, vagy a 10%-os Társasági adó előnyösebb-e számára.


10% Társasági adó mellett évi 25 millió Ft-os alacsony költségszintű vállalkozói tevékenység mellett (2 tulajdonos esetén) a bruttó bevétel 49%-a kerül adózott jövedelemként a pénztárcájába.

MÍG ha mindezt egy EVA-s vállalkozásban adózza le, ez esetben a bruttó bevétel 69%-a azaz a nettó bevételünk 86,25%-a kerül a zsebünkbe!

Az EVA 40%-kal több adózott jövedelmet eredményez számára, még 10%-os Társasági adószint esetén is.

A kalkuláció részletes levezetését az EVA Kalkulátorban tekinthetitek meg!

 

Szólj hozzá!

Címkék: adó eva társasági előnyei 10% os evas cégvásárlás

süti beállítások módosítása